2014. július 13., vasárnap

Csokoládés áfonyás sajttorta hidegen

Már egy ideje készültem sajttortát sütni, mert ez Á egyik kedvence, de valahogy a forróságban nem vitt rá a lélek, hogy másfél órán keresztül süssem, majd nagyon lassan hűtsem ki a tortát. Ráadásul a vanília tartalékok is kimerültek. Márpedig nálunk New Yorki sajttorta vanília nélkül teljesen elképzelhetetlen. Így maradt a hidegen készített torta. A sült torta tetejére már megvettem az áfonyát, amit nagyon kedvező áron adtak a globál áruházban, így rögtön két csomaggal vettem belőle.
Szóval összetrombitáltam a segítségeimet, és nekiláttunk a munkának. Z lelkesen törte apróra a kekszet, amit zacskóba tettünk, Z pedig a gyerek sodrófával megállíthatatlan lelkesedéssel zúzta. H betelepült a mosogató elé, és maximális alapossággal mosta tisztára és még tisztábbra és még tisztábbra és még tisztábbra az áfonyákat. Végül pedig a minőségellenőrök embertpróbáló feladatát is elvégezték: Kinyalták a tálat teljesen tisztára.





Hozzávalók 26 cm-es tortaformához:
  • 200 g kekszmorzsa
  • 100 g olvasztott vaj
  • 750 g krémsajt v. mascarpone
  • 100 ml tej
  • 2 ek muscavado
  • 100 g étcsokoládé
  • 100 g fehércsokoládé
  • 250 g áfonya /bármilyen gyümölcs, amit szeretünk/
  • 50 g étcsokoládé
  • 50 g fehércsokoládé
  • 50 g vaj

Elkészítése:
  1. A tortaformát kibélelem sütőpapírral
  2. Összekeverem a vajat és a kekszmorzsát, belenyomkodom a tortaformába, hűtőbe teszem
  3. A krémsajtot, cukrot és a vajat robotgéppel egynemű krémmé keverem
  4. Vízgőz felett felolvasztom a csokoládékat
  5. A krémkeverék 1/4-ét apránként a csokoládéhoz keverem, majd az egészet egyneműsítem a robotgéppel
  6. Az áfonya felét kanállal a krémbe keverem
  7. A krémet a tortaformába halmozom, párszor a pulthoz ütögetem, hogy minél simább legyen a teteje
  8. Megfeletkezem róla 2-3 órára
  9. Vízgőz fölött összeolvasztom a csokoládékat és a vajat
  10. A torta tetejére öntöm, rászóróm az áfonyát.
  11. 15-20 percre a hűtőbe teszem, majd tálalom.














Nem olyan nehéz elkészíteni, min amilyen hosszú a leírása lett. H imádta, hogy gyakorlatilag az egész csak krém.

2014. július 11., péntek

Barackleves

H kifejezett levesrajongó. Leginkább a gyümölcsleveseket kedveli. Képes arra, hogy délelőtt, ebédre, és még uzsonnára is egyen egy kis gyümölcslevest. A baracklevessel először akkor találkoztam, mikor Á-val komolyabban megismerkedtünk, és - ha jól emlékszem - anyukája megkínált vele. Akkor hallottam életemben először arról, hogy barackból is lehet levest készíteni. Nálunk addig a cseresznye, és a meggy volt a fő levesforrás. Megkóstoltam. Az ízesítése és elkészítési módja teljesen más volt, mint amit megszoktam.Az ízek harmóniája, a leves frissessége magával ragadó volt. El kellett kérnem a receptjét. Kiderült, hogy a forrás  - a már itt is emlegetett - Mickó mama, aki szívesen megosztotta velem a családi kedvenc elkészítésének titkát. 



Hozzávalók:
  • 5-6 szem őszibarack
  • 3 tojás
  • 1 citrom
  • 1 rúd vanília
  • cukor
Elkészítése
  1. A barackokat és a citromot meghámozom, szeletelem, felforralom
  2. Hozzáadom a félbevágott vaníliát
  3. A tojásokat ízlés szerinti mennyiségű /nekem 2-3 ek/ cukorral habosra keverem
  4. A felforrt leves alatt a lángot elzásom, és elkezdem a tojások hőkiegyenlítését apránként, hogy a fehérje ne ugorjon össze.
  5. A hőkiegyenlített /meleg/ tojásos keveréket visszaöntöm a levesbe.
  6. Kihűtöm, citromfűvel, vagy mentával díszítve tálalom.









2014. július 4., péntek

Epres csemege - múltidéző gyermeknapról

Ez a finomság még gyermeknapra készült, és a lányok pillanatok alatt felfalták az egészet. Már a fotózás alatt minőségellenőrzést végeztek. A süti megfelelt a szigorú bírák által megszabott komoly feltételeknek. Mit is mondhatnék még róla: a család tavaszi kedvence. Más gyümölccsel is fantasztikusan finom.


Hozzávalók omlós linzer / pate sablée :

  • 200 g vaj
  • 250 g liszt
  • 100 g porcukor
  • 2 tojássárgája
Elkészítése:
  1. A hozzávalókból tésztát gyúrok, 
  2. Fél órára a hűtőbe teszem dermedni.
  3. Kibélelek a tésztával egy kivehető aljú, vagy egy kapcsos tortaformát
  4. 15-20 perc alatt 175°C-on vakra sütöm.
Hozzávalók /krém/
  1. 500 ml tej
  2. 3 tojás
  3. 70 g liszt, vagy 40 g keményítő
  4. 100 g cukor
  5. 1 rúd vanília
Elkészítése
  1. A tojást a cukorral és a keményítővel kikeverem
  2. A kikevert tojásokat összevegyítem a tejjel és a felvágott vaníliarúddal
  3. Addig főzöm, míg  lágy pudingszerűre sűrűsödik / éppen felforr
Összeállítás:
  • A tésztakosárba halmozom a vaníliakrémet, majd a tetején elhelyezem a gyümölcsöket.
  • Átengedem az egészet a minőségellenőröknek.